2010. június 5., szombat

Nyaraltunk! 1. rész

A múlt héten újra elérkezett a szokásos éves nyaralás ideje. Már a harmadik alkalommal választottuk az alsópáhoki Kolping hotelt. Sajnos idén nem kedvezett az időjárás a szabadtéri programoknak, egész héten esett az eső és fújt a szél. Azért nem unatkoztunk, mert bent is megtaláltuk a szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeket.
Az első nap nyomban ki kellett próbálni a hatalmas trambulint, persze nemcsak a gyerekek, hanem az egész család ugrált, bukfencezett, bohóckodott a trambulinon.


Minden nap megmártóztunk a medencékben. Dorka még tart a víztől, biztonságban érzi magát, ha rajta van a karúszó és leér a lába, de egész ügyesen elúszkál így. Bezzeg a Marci, az én kis úszóbajnokom! Hát, nem győztem csodálkozni, milyen bátor és ügyes a vízben. A lábával tapossa a vizet, a fejét kiemeli, mintha mindig is ezt csinálta volna, pedig soha nem vittük babaúszásra. Nem érdekelte, hogy nem ér le a lába, hogy az arcába folyik a víz, nem engedte, hogy fogjam a vízben, egyedül evickélt a kis karúszójával. Annyira felbátorodott, hogy beleugrott a mély vízbe, persze apa elkapta. Nagyon ügyes volt, nagyon büszke voltam rá. Elgondolkodtam, hogy idővel beíratom úszni, később meg talán vízilabdára, persze ha ő is szeretné, de remélem megmarad a vízszeretete (ha már az anyja nem tud úszni).









Amikor nem úsztunk, a mászótoronyban és az óvodában töltöttük az időt, remek kirakósjátékokat találtam magamnak, amíg a gyerekek játszottak. Marci annyira fel volt pörögve, hogy amíg ott voltunk, hanyagolta a délutáni alvást. Szerencsére jól bírta a nap további részét, nem volt hisztis, fáradt, de 8 óra körül már mindketten aludtak...




Az eső miatt csak ebédelni léptünk ki az épületből, akkor sikerült fényképeznem egy szépet is, mert sajnos a benti képekhez nem igazán voltak megfelelő fényviszonyok.





Nemsokára jövök a második rész képeivel, addig is szép napot mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése