2009. december 22., kedd

Ajándék képek

A scrap.hu karácsonyi képeslap stafétájában Mildicinek készítettem egy lapot. Idén a hóember volt a favorit nálam a karácsonyi képeslapokon, a Verve stamps oldalán nagyon helyes hóemberre bukkantam,azt fejlesztettem tovább saját elképzeléseim szerint.


A hópelyhes hátteret Marcsi Cuttlebug-jával csináltam, köszönet érte!

Jovi után következtem a sorban, így tőle kaptam az első scrap-es képeslapot:

Nagy becsben tartom, mert nagyon hálás vagyok, amiért tagja lehetek egy ilyen fantasztikus csapatnak. És bár van szerető férjem, gyönyörű gyerekeim, de a scrap.hu boldoggabbá teszi a mindennapjaimat.

Karácsonyi ajándék

A barátnőm megkért, hogy készítsek egy-egy lapot a gyerekeiről a dédiknek. Ez volt az első, amit megrendelésre készítettem. Lidlis, Winkleres papírokat használtam, és remekül illettek hozzá a Praktika karácsonyi mintaívének rajzai. Itt vannak tehát az alkotásaim Mátéról és Katáról:






Ezek pedig az én gyerekeimről készültek a nagyszülőknek:








2009. december 7., hétfő

Karácsonyi készülődés

Tavaly kitaláltam, hogy a fenyőnket lila díszek díszítsék. Ám az üzletekben akkor még hiába kerestem lila díszeket, csak keveset találtam. Ezeket még tavaly vásároltam:



Kénytelen voltam saját magam elkészíteni a hiányzó díszeket. Mielőtt felfedeztem a scrapbook-ot, sok mindent csináltam filcből, így adódott, hogy a díszek is ebből legyenek. Gyönyörű lila színű filcem volt, és hozzá lila flitterem. Ezüst és lila gyöngyöket, glitteres ragasztót,a felfüggesztéshez organzát használtam még. A végeredmény pedig a teljesség igénye nélkül:



Ezek pedig az idei szerzemények:



Alig várom, hogy lilába öltözzön a fánk! Tavaly is nagyon hatásos volt, az idén még szebb lesz!

2009. december 4., péntek

2 oldal

1. Csíííz
Szeptember elején a veszprémi állatkertben voltunk. Ragyogó időnk volt. Elhatároztuk, hogy megkíméljük magunkat már az elején a hisztitől, ezért, hogy kihagyjuk a bejáratnál lévő ugrálóvárat, a hátsó bejárat felől közelítettük meg az állatkertet. Jó egy órás túra után végre megérkeztünk. Az erdei sétaút kavicsos-sziklás meredek emelkedőben folytatódott, babakocsival nem volt éppen ajándék. Dorka végig kérdezgette: "Messze van még? Mikor érünk oda?"
Végre megérkeztünk. Az állatok sütkéreztek a napfényben, jó képeket készítettem róluk. Dorka bátran etette zoo-csemegével az állatokat, és persze a pónilovaglás sem maradhatott el. Marci szunyókált egy picit apa vállán.



2. Téli szépség
Tavaly, az első óvodai téli fotózás alkalmával nagyon jól sikerültek a képek Dorkáról, máig a kedvenc képeim közé tartoznak. Olyan gyönyörű kislányom van!
Eredetileg a nyakában lévő pompom-ot akartam hangsúlyosabbá tenni, és szerettem volna, ha az köszön vissza a képen, de úgy nem tetszett. A fotót sikerült megmentenem. Régen szerettem volna egy körös elrendezést, most jött az ihlet. Pavelancsika és szrjudit inspiráltak, tőlük vettem az elrendezést. Marcsitól kaptam tescos dekorációs anyagot, most megtaláltam a helyét ebben az alkotásban. Legjobban a varrt gyöngyök tetszenek, meg a cím betűi.




2009. november 18., szerda

Boldog Karácsonyt!



A Friday Sketchers heti vázlatára készült karácsonyi képeslapom. A hóembert a Verve Stamps oldalán láttam, és saját kezűleg készítettem el. Különböző körökez vágtam ki, tintáztam, és egymásra ragasztottam. A sapkáját barna csillámporral szórtam meg, a végére került egy pompom is. 3D ragasztóval egy dombornyomott papírra tettem, amit köszönök Marcsinak, és a hópelyheket is. A hópelyhekbe kicsi strasszokat ragasztottam. Még egy darabka óarany organzaszalag került a sarokba, közepébe virágos flittert varrtam.

2009. november 12., csütörtök

Kihívás
Timcsoca 5. kihívására készítettem ezt az oldalt az első szombathelyi scrap-talin Veruséknál.


Először nem is ezt a képet akartam választani, de mivel nem érkeztek meg a rendelt papírjaim, emellett döntöttem. Egy szürke kartont választottam háttérnek, Dorka pulcsijához éppen passzolt a lila csíkos papír, a falevelekhez meg ez a szép BG papír. Marcsi lila glimmer mistjéből fújtam egy kicsit a kartonra, és Verus SBK virágaiból tettem párat az oldalra. Csak itthon fejeztem be. Sokat gondolkodtam, mi legyen a szöveg, aztán hétfőn reggel gyorsan elmentem a könyvesboltba, és kiírtam az értelmező kéziszótárból ezt a pár sort, ami szerintem éppen illik ide. Kipróbáltam az új gyöngytollamat is, egy indát rajzoltam a sarokba.

2009. november 10., kedd

Boldog szülinapot, Linsey!


Linsey-nek készítettem ezt a képeslapot a születésnapjára. Nagyon szeretem Damó István gyerekkönyvekbe készített gyönyörű akvarelljeit. Most egy sünit választottam az egyik könyvből, ceruzával megrajzoltam, aztán akvarellel kifestettem. Háttérnek ezt a gyönyörű BG papírt választottam, hozzá világoslila kiegészítőket: maradék kockás papírt, flittert, szaténszalagot.
Boldog születésnapot, Linsey!
1. szombathelyi scrap-tali

Szombaton megtartottuk az első szombathelyi scrap-talit Veruséknál.
Az ismerkedés után hamar szemügyre vettük egymás scrap-es cuccait, aztán nekiálltunk végre a közös alkotásnak. Két vázlat alapján dolgoztunk, de Timi pl. a saját elképzelését álmodta papírra. Egyébként ő dolgozott a legtöbbet közülünk, lelkesen próbálta ki az új dolgokat. Marcsi glimmer mist-je is nagy sikert aratott, mindannyian fújtunk egy kicsit az oldalunkra. Este 7 után persze egy mielőbbi scrap-tali reményében váltunk el egymástól, remélve, hogy akkor majd nem lesz ilyen hiányos a csapat, és Katica is csatlakozik hozzánk.