Hétvégi kalandok

Mozgalmas pár nap áll mögöttünk.
Pénteken a férjem szabadságon volt. Mivel nagyon ritkán tudunk közös programot csinálni, és még kevesebb időt áldozunk a hobbinkra (na jó, nekem itt a scrap, a filc meg a blogolás), azt találtam ki, hogy amíg a gyerekek úgyis oviba-bölcsibe vannak, addig elmehetnénk kettesben egy kicsit kirándulni. A férjem el volt ragadtatva az ötlettől. Nagyon szeret túrázni. Utoljára talán a Rax-on voltunk együtt, még a gyerekek születése előtt. Úgy terveztük, hogy átruccanunk Rohonc-ra, és a másik oldalról közelítjük meg az Írottkőt, de nem megyünk fel a csúcsig, hanem valahol letérünk és a bozsoki Határ- csárdában ebédelünk, majd az osztrák szőlőhegyen, a bor-sétányon megyünk vissza Rohoncra.
A rohonci tónál parkoltunk le, és nekivágtunk az erdőnek a jelzett túraútvonalon. Igazi kirándulóidő volt. Az út első felében kis patak kísérte utunkat. Rendezett, széles erdei úton haladtunk enyhén felfelé. Háromnegyed órányi gyaloglás után egy elágazásnál megálltunk, elővettük a régi térképünket, és a férjem megállapította, hogy még ugyanennyi van hátra a csúcsig. Engem jobban vonzott a borospincék hangulata, így a másik irányba indultunk, de az út egy kis idő múltán járhatatlannak bizonyult, így visszafordultunk. Nem a kijelölt úton, hanem át a térdig érő szedresen. Megúsztuk mindenféle bozótbaesés nélkül, és más választásunk nem lévén, célba vettük az Írottkőt. Hát nem háromnegyed óra, hanem még egyszer annyi volt felfelé, meredek lejtőkön, erőltetett menetben. Amikor végre felértünk a tetőre, akkor láttuk csak egy táblán, hogy mintegy 9 km-t tettünk meg 2,5 óra alatt, és vagy 11 km áll még előttünk.

Felmentünk a kilátóba, aztán indultunk is tovább a csárda felé, mert már igencsak hajtott minket az éhség. Lefelé könnyebb volt, és már a magyar oldalon mentünk. Nagy különbség van a magyar és az osztrák erdei utak között is. Útközben szelídgesztenyét szedtünk, de nem találtunk sokat, apró is volt, 1-2 héten belül viszont tele lesz velük az erdő. 1,5 óra alatt értünk a csárdához, jót ebédeltünk, mustot ittunk hozzá. Felhívtuk anyut, menjen el a gyerekekért, mert úgy néz ki, nem érünk haza időben. Aztán irány újra Rohonc, vissza kellett menni az autóért. Nem nagyon örültünk, amikor megint csak felfelé kellett menni a szőlőhegyen, de hát ezért jöttünk. Szerettem volna valami hangulatos, szüreti, őszi fotókat készíteni, de sajnos nem találtam igazán jót, meg a nap sem sütött, szóval nem igazán sikerültek jól a fényképek. A domb aljában lévő pincék többségét már átépítették, de feljebb haladva hangulatos régi pincék vannak, igazán elfogadnék egyet...
Lehetett 5 óra is, mire a kocsihoz értünk. Kb. 25 km-t tettünk meg. Nem számoltam ilyen nagy túrával, de végül is jólesett, és izomlázam sem volt másnap. Meg aztán jó kis edzés volt, ha jövőre Mariacellbe akarok menni... csak a túra kedvéért.

Maradt még egy kis üdülési csekkünk, ezért egy korábbi tervünket váltottuk valóra szombaton. A szentgotthárdi fürdőbe vittük a gyerekeket. Most voltunk ott először, de mivel nagy sikere volt a csúszdáknak, még biztosan visszatérünk.

Tegnap pedig szokás szerint lovagolni vittük Dorkát. Azt hiszem, még nem is írtam, hogy kb. két hónapja rendszeresen járunk Vépre a lovardába lovagolni. Az első alkalommal kissé félszegen ült a nagy lovon, de a végére már felbátorodott és szépen csinálta a gyakorlatokat: karkörzés, oldalsó középtartás, bokafogás a ló hátán, séta közben. A negyedik alkalommal már "ügetett" is, vagyis inkább még csak pattogott a nyeregben, nehéz egy ilyen pici gyereknek felvenni a ló ritmusát és állva maradni a nyeregben akkor amikor kell. Mindig a Flamingón szokott lovagolni, tegnap a Gyémánton volt, és úgy szállt le, hogy "nagyon jól sikerült a mai lovaglás". Szóval élvezi, akárcsak mi a friss levegőt, az állatok közelségét. Nagyon kedvesek az oktatók is. Marci is bátran eteti a lovakat almával, répával, amit időnként viszünk nekik. Még néhány alkalommal el tudunk menni a tél beköszönte előtt, aztán marad a torna. A helyi tornász egyesület minden évben kiválasztja a legügyesebb nagycsoportosokat és hetente kétszer tart játékos torna foglalkozások- at számukra. Dorkát is beválasztották közéjük, szerdán lesz az első alkalom. Ha megkérdezem tőle hogy táncolni vagy tornázni szeretne, mindig azt mondja hogy tornázni. Rá is fér egy kis erősödés erre a pici lányra, aki úgy néz ki, jövő szeptemberben iskolába megy.

Nemrég írták meg az első óvodai felmérőt a nagycsoportosok. Az óvónénikkel való beszélgetés eredménye az lett, hogy azt mondták, Dorka nyugodtan mehet iskolába jövőre, és mondani is fogja, hogy ő iskolába akar menni. Csak jókat mondtak róla, hogy univerzális kislány, mindenben kiváló, legyen az torna, versmondás, kötélugrás, angol... Bátor, belevaló, talpraesett. Persze nagyon büszke vagyok a lányomra, de hát olyan pici, nemrég mértem: 108 cm. Igaz, még van egy év, és sosem lesz olyan magas... Én még mindig dilemmában vagyok az iskolát illetőleg, de ha az ovi tényleg nem tud már többet nyújtani neki, akkor hajlok az iskola felé. Még van időm eldönteni.