2010. október 30., szombat

Lépcső

Az 5 és fél éves lányom rajzát hoztam mára. A másik oldalán egy kifestő van, először azt kezdte el színezni, aztán megunta, és rajzolgatni kezdett a papír másik oldalára. Amikor észrevettem a végeredményt, megdöbbentem a térbeli ábrázoláson. A lépcső közelebbi része talán még nem tudatos, talán nem is lépcsőnek készült, de a lépcsőzetesen futó vonalak és a lépcsőfokok szerintem már igen. Igen, ez határozottan egy lépcső. Szerintetek is? Nem tudom, a gyermeki ábrázolásban mikor jelenik meg ilyesformán a tér kifejezése, de szerintem ez nem általános egy ennyi idős gyerektől. Mindenesetre nagy büszkeség töltött el. Jövőre már iskolás lesz...

2010. október 27., szerda

Karácsonyi készülődés

Nagyon tevékenyen telnek a napjaim, nem érek rá unatkozni a nagy munkanélküliségben. Vagyis inkább állástalanságot kellene írni, mert munkát azt mindig találok magamnak. Ami ugye nem is munka, hanem szórakozás... És hogy még több dolgot csináljak, kitaláltam, hogy gyöngyfűzést fogok tanulni. Gyerekkoromban szerettem fűzni, anyutól mindig gyöngyöket kaptam, de csak sorba fűztem egymás után a gyöngyöket, ahogy tetszett. Meg is maradtam ezen a szinten sokáig, de szeretnék továbblépni. Már kétszer el is jutottam ide, vannak szerszámaim, és igyekszem minél több mindent elsajátítani. El is kezdtem valamit, de nem rakom fel, mert meglepetés lesz.
A múlt alkalommal beleszerettem valamibe a kirakatban. Nem tudtam ellenállni neki, és már a karácsonyi kiegészítőkre gondolva megvettem ezt:


Ugye milyen édes?

Ez adta az inspirációt az idei karácsonyi díszeknek.
Két évig lila színben pompázott a karácsonyfánk, ideje színt váltani.
Az idei karácsonyunk meghatározó színe a piros lesz, fehérrel, nyersvászonnal kombinálva. Az egyik fő alapelv pedig a "recycling" lesz. Feltúrtam a rongyoszsákot és a kidobásra ítélt ruhákat megmentettem. Már előre készítettem néhány "kollekciót".

Piros-natur:




A kockás anyag a férjem által leselejtezett ing, és nekem pont piros kockás anyag kellett. A bézs anyagért Dorka kinőtt ruháját vágtam szét. Egyedül a nyersvászon anyag és a túró rudi-pöttyös bolti. A feliratos szívek a bejárati ajtót díszítő koszorúra kerülnek majd.

Natur kollekció:



A kockás anyag valamikor az én szoknyám volt. Egyelőre csak szívek vannak, csinálok még más formákat is.

Végül jöjjön a piros-fehér:


Muszáj volt a bögrét megcsinálnom filcből is. A piros pompomos csizmácska az egyik kedvencem.
Varrásban nem vagyok valami ügyes, még mindig nagyon egyenetlenek az öltéseim. Néhány díszt viszek majd az üzletbe is a kirakatba, azt hiszem a piros-fehérekből. De még tervezem, hogy új formákat csinálok mindegyikhez.
Nektek melyik tetszik?

2010. október 19., kedd

Születésnap

Most vettem észre, hogy éppen egy évvel ezelőtt vettem a bátorságot ahhoz, hogy blogot indítsak, és tettem az első bejegyzést.
Hurrá! Remélem, még sok-sok okom lesz rá, hogy ne hagyjam abba.

2010. október 18., hétfő

Állati portré


Sógoromék falun laknak. Mindig volt egy vagy több macskájuk: valahogy mindig a kertjükben talált menedéket egy anyamacska, aki a fészerben vagy a farakás rejtekében hozta világra kicsinyeit. Egy ideig ott maradtak a kertben, a gyerekek hancúroztak a kiscicákkal, aztán, mivel nem voltak szobacicák, el-elmaradoztak. Most egyetlen cica sincs a ház körül.
Tavaly nyáron fényképeztem egy sorozatot az egyik, talán a legcsúnyább macskájukról. Fekete-vörös-fehér tarka bundája volt, az őszi napfényben békésen üldögélt valami régi faszerkezet tövében, és hagyta hogy fényképezzem. Ez a kép sikerült a legjobban, amiből az oldal készült.
Nevük sohasem volt a cicusoknak, ezért adtam ezt a címet. Epoximatricából és BasicGrey betűmatricából hoztam össze.
Az alap fehér akvarellpapír, erre fröcsköltem-folyattam a festéket. Tescos dekorból készítettem egy kör alakú maszkot, ezt tintapárnával maszkoltam. Néhány helyen macskakaparásra emlékeztető csíkokat vágtam a papírba, majd ollóval rongyosra szaggattam a szélüket. Dekorgumiból csináltam és pecsételtem a mancsokat. A cicás gomb és a körtés papír a Hobbyművészből, a faerezetes a Rayherből van.

2010. október 10., vasárnap

Szőlő és must


Pár sort írok a szombatról, aztán jöhetnek a tegnapi fotók.
Ebéd után a már megszokott program: Dorkát vittük lovagolni Vépre. Aztán este 6-kor cirkuszba mentünk. Előtte egy kicsit hancúroztak a falevelekben:



A lányom imádja a cirkuszt, a kevésbé színvonalasért is nagyon tud lelkesedni, és legszívesebben a városban szereplő összes cirkuszba elmenne. De most a Richter Flórián-féle Magyar Nemzeti Cirkusz vendégszerepelt nálunk, ami az igényes fajtából való. Bevallom, én sem szerettem soha a cirkuszt, de erre bármikor elmennék. Nincs benne semmilyen szemfényvesztés, bűvészek meg elfűrészelt nők, hanem valódi tornászok, artisták és gyönyörű állatok. A Horse Evolution-ből már ismert lovak és koreográfiák most is lenyűgöztek. Itt egy kis ízelítő annak, aki még nem látta:



Meg is kérik az árát, ki kellett nyitnunk a pénztárcánkat, de legalább a gyerekeink elmondhatják, hogy tevegeltek és elefánton ültek.


Tegnap végre csodálatos időben kirándultunk. Jó lett volna, ha a múlt heti kirándulásunkkor is ilyen szép napos idő van, de azt még jobban sajnáltam volna, ha most nem sütött volna a nap. Így végre csinálhattam néhány szép fotót.
Nagyon szeretjük a vaskeresztesei szőlőhegyet, a környező falvakat, tájat. Most a gyerekekkel tettünk egy kisebb kirándulást a szőlőhegyen. Imádom a pincék hangulatát, a végeláthatatlan szőlőtőkék sorát, az ősz színeit és a fényeket. Ilyenkor mindig felmerül bennem, hogy milyen jó volna venni egy borospincét vagy egy parasztházat a környéken. Mondjuk egy ilyet, körtefával:



Ismét átsétáltunk Ausztriába, kóstoltunk az osztrák szőlőből.



Látkép az osztrák szőlőhegy felé:



Visszafelé az utolsó állomás Judit borozója volt, természetesen szombati szüretelésű musttal és toronyi kenyérre kent finomságokkal: tepertővel, lilahagymával, fokhagymás túrókrémmel és friss zöldségekkel:


Néhány fotó a kirándulásról a hangulat kedvéért:









További szép őszt mindenkinek!

2010. október 8., péntek

A festő gyerekkori rajzai

Szép lassan feldolgozom az arcfestős sorozat képeit, még mindig van belőle, és tervben van egy következő oldal.
Most Marci képeit vettem elő. Az alap a már megszokott fehér akvarellpapír, amit nagyon szeretek, mert egyrészt jól kiemeli a színeket, másrészt meg remekül lehet rá festeni. A fotók alá maradék papírcsíkokat ragasztottam, és kevés festékkel "káoszosítottam". A kép sarkába néhány pacából lettek a virágok, a papír széleit pedig festékpöttyökkel díszítettem s fekete tollal dudliztam. Nem voltam teljesen elégedett az eredménnyel, még valami hiányzott. Végül kitaláltam, hogy kis rajzocskákkal dobom fel az oldalt. Annyira nem tudok már rajzolni, naqyon ügyetlen kis firkák lettek, és nem is mindig vannak jó helyen, de hát javítani ugye nem lehetett. Slusszpoénként még egy ceruzát lógattam le a kép sarkából egy miltonra kötve, így lett teljes az oldal. Végül is nem rossz a végeredmény...



2010. október 6., szerda

Foltok

Az arcfestős sorozatból született még egy oldal. A végén jöttem rá, hogy Dorkáról nem is ezt a képet akartam beletenni, de akkor már megvoltak a dudlik, és nem akartam visszaszedni.
A gazdasági válság megint erősen beleszólt az oldalba: akvarellpapír, némi festék, dudlik, egy kis cérna szerepel rajta.
Eredetileg egy digi oldal lifteltem. Nagyon tetszett az elrendezése és a merészen körbevágott fotók. Ilyen nekem is kell! A buborékfóliás festést is átvettem. Először egy Mikiegér-formát vágtam ki papírból és maszkoltam körbe, majd miután levettem róla a maszkot, csináltam még néhány bubifóliás meg tescos-dekoros festést a papírra. Néhány pacát is ejtettem, aztán el is akadtam, mígnem kitaláltam, hogy dudlikkal fogom feldobni. Kivételesen most a cím tetszik a legjobban.



2010. október 4., hétfő

Hétvégi kalandok

Mozgalmas pár nap áll mögöttünk.
Pénteken a férjem szabadságon volt. Mivel nagyon ritkán tudunk közös programot csinálni, és még kevesebb időt áldozunk a hobbinkra (na jó, nekem itt a scrap, a filc meg a blogolás), azt találtam ki, hogy amíg a gyerekek úgyis oviba-bölcsibe vannak, addig elmehetnénk kettesben egy kicsit kirándulni. A férjem el volt ragadtatva az ötlettől. Nagyon szeret túrázni. Utoljára talán a Rax-on voltunk együtt, még a gyerekek születése előtt. Úgy terveztük, hogy átruccanunk Rohonc-ra, és a másik oldalról közelítjük meg az Írottkőt, de nem megyünk fel a csúcsig, hanem valahol letérünk és a bozsoki Határ- csárdában ebédelünk, majd az osztrák szőlőhegyen, a bor-sétányon megyünk vissza Rohoncra.
A rohonci tónál parkoltunk le, és nekivágtunk az erdőnek a jelzett túraútvonalon. Igazi kirándulóidő volt. Az út első felében kis patak kísérte utunkat. Rendezett, széles erdei úton haladtunk enyhén felfelé. Háromnegyed órányi gyaloglás után egy elágazásnál megálltunk, elővettük a régi térképünket, és a férjem megállapította, hogy még ugyanennyi van hátra a csúcsig. Engem jobban vonzott a borospincék hangulata, így a másik irányba indultunk, de az út egy kis idő múltán járhatatlannak bizonyult, így visszafordultunk. Nem a kijelölt úton, hanem át a térdig érő szedresen. Megúsztuk mindenféle bozótbaesés nélkül, és más választásunk nem lévén, célba vettük az Írottkőt. Hát nem háromnegyed óra, hanem még egyszer annyi volt felfelé, meredek lejtőkön, erőltetett menetben. Amikor végre felértünk a tetőre, akkor láttuk csak egy táblán, hogy mintegy 9 km-t tettünk meg 2,5 óra alatt, és vagy 11 km áll még előttünk.




Felmentünk a kilátóba, aztán indultunk is tovább a csárda felé, mert már igencsak hajtott minket az éhség. Lefelé könnyebb volt, és már a magyar oldalon mentünk. Nagy különbség van a magyar és az osztrák erdei utak között is. Útközben szelídgesztenyét szedtünk, de nem találtunk sokat, apró is volt, 1-2 héten belül viszont tele lesz velük az erdő. 1,5 óra alatt értünk a csárdához, jót ebédeltünk, mustot ittunk hozzá. Felhívtuk anyut, menjen el a gyerekekért, mert úgy néz ki, nem érünk haza időben. Aztán irány újra Rohonc, vissza kellett menni az autóért. Nem nagyon örültünk, amikor megint csak felfelé kellett menni a szőlőhegyen, de hát ezért jöttünk. Szerettem volna valami hangulatos, szüreti, őszi fotókat készíteni, de sajnos nem találtam igazán jót, meg a nap sem sütött, szóval nem igazán sikerültek jól a fényképek. A domb aljában lévő pincék többségét már átépítették, de feljebb haladva hangulatos régi pincék vannak, igazán elfogadnék egyet...
Lehetett 5 óra is, mire a kocsihoz értünk. Kb. 25 km-t tettünk meg. Nem számoltam ilyen nagy túrával, de végül is jólesett, és izomlázam sem volt másnap. Meg aztán jó kis edzés volt, ha jövőre Mariacellbe akarok menni... csak a túra kedvéért.






Maradt még egy kis üdülési csekkünk, ezért egy korábbi tervünket váltottuk valóra szombaton. A szentgotthárdi fürdőbe vittük a gyerekeket. Most voltunk ott először, de mivel nagy sikere volt a csúszdáknak, még biztosan visszatérünk.

Tegnap pedig szokás szerint lovagolni vittük Dorkát. Azt hiszem, még nem is írtam, hogy kb. két hónapja rendszeresen járunk Vépre a lovardába lovagolni. Az első alkalommal kissé félszegen ült a nagy lovon, de a végére már felbátorodott és szépen csinálta a gyakorlatokat: karkörzés, oldalsó középtartás, bokafogás a ló hátán, séta közben. A negyedik alkalommal már "ügetett" is, vagyis inkább még csak pattogott a nyeregben, nehéz egy ilyen pici gyereknek felvenni a ló ritmusát és állva maradni a nyeregben akkor amikor kell. Mindig a Flamingón szokott lovagolni, tegnap a Gyémánton volt, és úgy szállt le, hogy "nagyon jól sikerült a mai lovaglás". Szóval élvezi, akárcsak mi a friss levegőt, az állatok közelségét. Nagyon kedvesek az oktatók is. Marci is bátran eteti a lovakat almával, répával, amit időnként viszünk nekik. Még néhány alkalommal el tudunk menni a tél beköszönte előtt, aztán marad a torna. A helyi tornász egyesület minden évben kiválasztja a legügyesebb nagycsoportosokat és hetente kétszer tart játékos torna foglalkozások- at számukra. Dorkát is beválasztották közéjük, szerdán lesz az első alkalom. Ha megkérdezem tőle hogy táncolni vagy tornázni szeretne, mindig azt mondja hogy tornázni. Rá is fér egy kis erősödés erre a pici lányra, aki úgy néz ki, jövő szeptemberben iskolába megy.

Nemrég írták meg az első óvodai felmérőt a nagycsoportosok. Az óvónénikkel való beszélgetés eredménye az lett, hogy azt mondták, Dorka nyugodtan mehet iskolába jövőre, és mondani is fogja, hogy ő iskolába akar menni. Csak jókat mondtak róla, hogy univerzális kislány, mindenben kiváló, legyen az torna, versmondás, kötélugrás, angol... Bátor, belevaló, talpraesett. Persze nagyon büszke vagyok a lányomra, de hát olyan pici, nemrég mértem: 108 cm. Igaz, még van egy év, és sosem lesz olyan magas... Én még mindig dilemmában vagyok az iskolát illetőleg, de ha az ovi tényleg nem tud már többet nyújtani neki, akkor hajlok az iskola felé. Még van időm eldönteni.